Bajer (az egykori Muskátli) Cukrászda - Nagykanizsa

látnivalók Nagykanizsán

Bajer (az egykori Muskátli) Cukrászda - Nagykanizsa

A Kölcsey utca és a Deák tér sarkán álló szecessziós stílusú épület, melynek földszintjén egykor a Muskátli Cukrászda állt. Helyén a múlt században egy kis földszintes ház, a Fleischacker-ház állt, melyet árverésen 1897-ben először a Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet vett meg, majd 1900-ban Haas Vilmos fűszerkereskedő.

align=right Tőle 1903 februárjában Bajer VInce cukrász vásárolta meg a régi épületet, s még ugyanebben az évben megkezdte emeletes lakóházának építését. A sarokház az államosításig Bajer Vince és leánya, Bajer Mária (Ring Imréné) tulajdona volt. A sarokrészen működött az elegánsan berendezett Bajer Cukrászda. Bajer Vince üzletét később is híres cukrászda, a Makoviczky követte, majd a Muskátli Cukrászda.

A ház egy emeleti lakását 1906-ban, a megalakulásakor, a Néptakarékpénztár Rt. vette bérbe irodahelyiségnek, s működött itt hat éven keresztül. Mellette az emeleten volt a század elején a Phönix Biztosító Társaság főügynöksége, majd az 1920-30-as években a Frankfurti Biztosító, s a Magyar-Francia Biztosító Rt. vezérügynöksége. Bár az épületet többször felújították, a szecessziós jegyeket máig őrzi.

A stílusra jellemző hullámzóan áradó vonalak, formák és plasztikus növényi ábrázolások jelennek meg a homlokzatdíszeken. A földszinti ajtónyílásokat felül hullámvonalas keretek zárják le, melyeket a sarkokon szalag-, szőlőfürt-, s kagylómintákkal díszítettek. Az épület Deák téri homlokzata az emeleten 7, a sarokrészen 2 ablaktengelyes, a homlokzat két oldalán a két szélső ablakot közösen, a középső ablakot, s a sarokrséz középső fülkéjét egymagában a főpárkányig felnyúló, rusztikázott pillérek keresztezik.

align=left Az ablakok fölött, a pillérek közti téglalap alakú mezők szárnyas női ablakokkal, szőlőfürtökkel, s - levelekkel, - indákkal díszítettek. A sarokrészen középen félköríves fülkében kőváza látható levélcsokorral. E fülke fölötti és a Deák téri homlokzaton a középső ablak fölötti mezőkben az építés dátuma olvasható ("ANNO DOM MCMIII") szőlőfürtökkel, - levelekkel közrefogva. Az épület homlokzatán a főpárkány felett tömör mellvéd fut végig, melyet a Deák téri oldalon és a sarokrészen középen háromszög oromzatú, kőoromdíszes, íves padlásablakkal áttört elem díszít. 1992 óta helyi védelmet élvez az épület.
Település ismertető
  • Nagykanizsa

    Nagykanizsa közepes méretű megyei jogú város Zala megyében. A Nagykanizsai kistérség központjaként számos tel...

Nagykanizsai és környéki programok

Szállások Nagykanizsán



és környékén