Magyar Plakátház - Nagykanizsa

látnivalók Nagykanizsán

Magyar Plakátház - Nagykanizsa

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése „Megújuló Nagykanizsa” címmel fejlesztési koncepciót fogadott el 2005 szeptemberében. A városban élők társadalmi összetartozásának megerősítését szolgáló célkitűzések közé tartozik a történelmi belváros megújítása, a belvárosban található kulturális negyed épületegyütteseinek tömbrehabilitációja. A program részeként 2006. szeptember 27-én nyitotta meg kapuit a Magyar Plakát Ház Nagykanizsán, az Erzsébet tér 14-15. szám alatt. Az egykori magtár épületének teljes körű rekonstrukciója az Európai Unió „Integrált helyi fejlesztési akciók ösztönzése” című Phare program keretében valósult meg.

A pályázat támogatásával lehetőség nyílt egy belvárosi műemlék-épület teljes körű rekonstrukciójára, valamint egy törzsgyűjtemény megalapítására. Maga az épület egy 18. századi magtárépület, kétszintes, 4+2+4 ablaktengellyel, a középső rész felett timpanonnal, kőkeretes kisebb ablakokkal, földszinti bejárata ugyancsak barokk kőkeretben eredeti vasajtóval. A késő barokk stílusú épületet 1800 körül magtár céljára építették, erről tanúskodik mai homlokzata is. Az 1920-30-as években az 1846-ban alapított Danneberg J. és Weisz gabona- és terménykereskedő cég használta raktárnak.

Az információs társadalom korában a kulturális intézmények sorában központi szerepet játszanak a kiállítóhelyek, múzeumok, művelődési központok és a könyvtárak, nemcsak mint a nemzeti és lokális értékek gyűjtői, őrzői és tanulmányozói, hanem mint az oktatás, a kutatás, az idegenforgalom és a turizmus valamint a kulturális szórakoztató ipar legfontosabb szolgáltató „vállalatai”. A Magyar Plakát Házban az időszaki kiállítások is valójában a muzeális intézmény két adottságának, az épület és a gyűjtemény aktualizálására szolgálnak modern eszközökkel. A kiállítás látogatói egy régi magtárépületben egy modern muzeális galériát találnak. A magtár múzeum a múzeumban, időzárvány.

A Magyar Plakát Ház kialakítása egyrészt Nagykanizsa idegenforgalmi kínálatát hivatott színesíteni, másrészt a belvárosi rehabilitáció része is.

A plakátgyűjtemény nélkülözhetetlen forrása lesz a történeti, ipartörténeti, biográfiai, művészettörténeti, de más irányú kutatásoknak is. A magyar múlt eseményei mozaikszerűen rajzolódnak ki az egykorú plakátok képeiből, szövegéből, míg a grafikai plakátok a hazai művészeti élet értékes dokumentumai. A megalapítandó gyűjtemény magában foglalja majd a Magyarországon az 1801-től megjelent szöveges plakátokat, és a grafikai plakátokat 1885-től kezdve.

A kiállítás ingyenesen látogatható keddtől szombatig 10-17 óráig.
  • 

    Nagykanizsai látnivalók

    • Inkey kápolna - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      1768-ban épült, négykaréjos alaprajzú centrális barokk műemlék kápolna. Inkey Boldizsár, családjának talán legjelent...

    • Hevesi Sándor Művelődési Központ - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      A város szülöttéről, Hevesi Sándorról elnevezett művelődési központ 1976-ban átadott épületének tervezője Erdélyi...

    • Magtár és Kiskastély - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      Az Erzsébet tér 15. szám alatti ház udvarának keleti oldalán látható egy késő barokk stílusú emeletes épület. 1800 k...

    • Alsóvárosi templom és kolostor - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      Az alsóvárosi templom, hivatalos nevén Szent József plébániatemplom, a város legértékesebb műemléke. 1702-14 között ...

    • Romlott-vár - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      A várostól 3 km-re fekszik a köznyelvben csak Romlott-várként emlegetett erősség.

      A helyi mondának több vált...

    • Török-kút - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      A műemlékjegyzékben műemlék jellegűként nyilvántartott díszkút nyolcszögletű medencéje a hagyomány szerint török k...

    • Várkapu emlékmű - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      Kanizsa egykori várának emléket állító alkotás a Vár úton áll. Az európai jelentőségű kanizsai várat osztrák utas...

    • Vasútállomás - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      A városnak az az 1861-ben átadott épületegyüttese, ami elkészültekor az ország egyik legforgalmasabb pályaudvara volt. A ...

    • Medgyaszay Ház - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      Ami ma nekünk természetes, száz éve még jócskán világcsodának számított. Jegyet váltunk és beülünk egy elsötétít...

    • Református templom - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      Vécsey Barnabás városi mérnök tervei szerint Kalmár Zoltán építési vállalkozó kivitelezésében, az úgynevezett róma...

    • Bajer (az egykori Muskátli) Cukrászda - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      A Kölcsey utca és a Deák tér sarkán álló szecessziós stílusú épület, melynek földszintjén egykor a Muskátli Cukrás...

    • Izraelita temető - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      Az Ady Endre utcában fekvő temető, amit a köznyelv zsidó-temetőként említ. Az 1780-as években, az akkori Izraelita temet...

    • Jézus Szíve templom - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      Korábban a helyén temető állt, amit 1784-ig használtak. 1764-ben Nepomuki Szent János tiszteletére egy kisebb barokk temet...

    • MAORT-telep - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      A Sétakert szomszédságában a város által felújított területen az 1940-es években felépített, képében országosan is ...

    • Milleneumi sétakert - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      A Sétakert a város legnagyobb területű, 4 hektáros parkja. Már az 1850-es években létezett egy városi sétatér-alapítv...

    • Erzsébet tér - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      A város főtere. 1927-ig piac működött itt. 1927-ben a városrendezési terv már dísztérnek tekintette, ekkor nyerte el mai...

    • Dél-Zalai Takarékpénztár székháza és a bazár-udvar - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      Az épületek helyén 1881 előtt Kiss József gombkötő emeletes háza állt, valószínűleg itt lakott Hoffmann Mór tanár, s...

    • Vasemberház - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      A város földesura építtette a XVIII. század közepén barokk stílusban, később klasszicista vonásokat is nyert. Eredetile...

    • Kereskedelmi Kaszinó - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      1835-ben 60 taggal alapítottak egy szervezetet Kaszinó néven, aminek első elnöke Darás József volt. Az egyesület alapszab...

    • Turulmadár - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      1933. év pünkösdjén impozáns ünnepség keretében avatták föl a Turulmadarat, Árpád nemzetségének totemállatát, vala...

    oldalak: 1 | |
    
     
Település ismertető
  • Nagykanizsa

    Nagykanizsa közepes méretű megyei jogú város Zala megyében. A Nagykanizsai kistérség központjaként számos tel...

Szállások Nagykanizsán



és környékén


Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu