Hevesi Sándor Általános Iskola védett udvara - Nagykanizsa

látnivalók Nagykanizsán

Hevesi Sándor Általános Iskola védett udvara - Nagykanizsa

Ahogy az oázis különleges szépsége és életet adó vize, zöld vegetációja megszakítja a sivatag egyhangú tengerét, úgy képez különleges foltot Nagykanizsa keleti városrészének betonsivatagában a Hevesi Sándor Általános Iskola udvara. Az emberi akarat és lelkesedés alakította ki a sivár környezetben ezt a szép kertet. Néhányak ötlete, szorgos keze, és tanári irányítás mellett a diákok gondossága, ma pedig már egy város helyi rendelete és figyelme segíti, hogy tartós „jelenség" legyen ez a tündérkert. Olyan országosan is követendő és követhető példa jött itt létre, mely akár osztálykirándulások, pedagógiai tapasztalatcserék egyik állomása is lehet.

A nagykanizsai Hevesi Sándor Általános Iskola átadásakor a szünetudvar és a sportudvar szinte teljesen csupasz volt. Az udvart szerencsére teljesen körbekerítették. Ez tette lehetővé a lakótelepi környezetben a saját kert kialakítását. A kialakuló kertet látva a szülők is bekapcsolódtak a növények számának gyarapításába. A gondnoki lakás körül lassan megszületett egy kis virágoskert.

A konyha előtti területen szivarfa, tulipánfa, magnólia, olajfa, orgona, díszbarack, duglász- és ezüstfenyő növögetett. Az épület egyik falának oldalán sodort- és szomorúfüzek váltakozó sorát telepítették. A szünetudvar és a salakos futópálya közé tujasövényt ültettek. A kert északi kerítése mellett nyírek, lucfenyők, mályvacserjék indultak fejlődésnek.

Az iskola tantervébe illeszkedő kirándulások, táborozások olyan helyekre juttatták el tanulókat a „panel környezetből", ahol megérthették a természet, a környezet megóvásának fontosságát, s ezt saját parkjukban aztán meg is élhették. Most már cél lett egy olyan kert létrehozása, melynek segítségével hatásosabbá lehetett tenni a gyerekek környezettudatos nevelését, a biológia és a környezet órákat.

1997-ben kerülhettek a botanikai ismertető táblák is a növények mellé. Az iskolakertben ma már majdnem 150 növényfaj és változat él, egyharmaduk hazánk természetes növénytakaróját képviseli. A pedagógusok családlátogatásokon tapasztalták, hogy a kert fejlődésével arányosan nőtt azoknak a családoknak a száma, ahol a gyerekek gondozni kezdtek otthon valamilyen növényt.

Az első növény elültetése után 14 esztendővel, 1996. májusában a város önkormányzata a veszprémi természetvédelmi igazgatóság javaslatára a kertet, a benne található botanikai értékek alapján védetté nyilvánította. A kert az elmúlt tanévben megtelt. Ám az első osztályosok is szerették volna elültetni a maguk fáit, cserjéit, virágait. És akkor felfedeztünk egy ápolásra szoruló, üres, gazos-füves, két hektáros területet a panelházak között. A majdani fasorok kicsiny csemetéinek közös elültetésével itt alapította meg az iskola vezetése a diákjaikkal 2000. április 27-én, városuk napján a felsővárosi sétakertet, hivatalos nevén a Székelykertet.
  • 

    Nagykanizsai látnivalók

    • Inkey kápolna - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      1768-ban épült, négykaréjos alaprajzú centrális barokk műemlék kápolna. Inkey Boldizsár, családjának talán legjelent...

    • Hevesi Sándor Művelődési Központ - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      A város szülöttéről, Hevesi Sándorról elnevezett művelődési központ 1976-ban átadott épületének tervezője Erdélyi...

    • Magtár és Kiskastély - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      Az Erzsébet tér 15. szám alatti ház udvarának keleti oldalán látható egy késő barokk stílusú emeletes épület. 1800 k...

    • Alsóvárosi templom és kolostor - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      Az alsóvárosi templom, hivatalos nevén Szent József plébániatemplom, a város legértékesebb műemléke. 1702-14 között ...

    • Romlott-vár - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      A várostól 3 km-re fekszik a köznyelvben csak Romlott-várként emlegetett erősség.

      A helyi mondának több vált...

    • Török-kút - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      A műemlékjegyzékben műemlék jellegűként nyilvántartott díszkút nyolcszögletű medencéje a hagyomány szerint török k...

    • Várkapu emlékmű - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      Kanizsa egykori várának emléket állító alkotás a Vár úton áll. Az európai jelentőségű kanizsai várat osztrák utas...

    • Vasútállomás - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      A városnak az az 1861-ben átadott épületegyüttese, ami elkészültekor az ország egyik legforgalmasabb pályaudvara volt. A ...

    • Medgyaszay Ház - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      Ami ma nekünk természetes, száz éve még jócskán világcsodának számított. Jegyet váltunk és beülünk egy elsötétít...

    • Református templom - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      Vécsey Barnabás városi mérnök tervei szerint Kalmár Zoltán építési vállalkozó kivitelezésében, az úgynevezett róma...

    • Bajer (az egykori Muskátli) Cukrászda - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      A Kölcsey utca és a Deák tér sarkán álló szecessziós stílusú épület, melynek földszintjén egykor a Muskátli Cukrás...

    • Izraelita temető - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      Az Ady Endre utcában fekvő temető, amit a köznyelv zsidó-temetőként említ. Az 1780-as években, az akkori Izraelita temet...

    • Jézus Szíve templom - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      Korábban a helyén temető állt, amit 1784-ig használtak. 1764-ben Nepomuki Szent János tiszteletére egy kisebb barokk temet...

    • MAORT-telep - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      A Sétakert szomszédságában a város által felújított területen az 1940-es években felépített, képében országosan is ...

    • Milleneumi sétakert - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      A Sétakert a város legnagyobb területű, 4 hektáros parkja. Már az 1850-es években létezett egy városi sétatér-alapítv...

    • Erzsébet tér - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      A város főtere. 1927-ig piac működött itt. 1927-ben a városrendezési terv már dísztérnek tekintette, ekkor nyerte el mai...

    • Dél-Zalai Takarékpénztár székháza és a bazár-udvar - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      Az épületek helyén 1881 előtt Kiss József gombkötő emeletes háza állt, valószínűleg itt lakott Hoffmann Mór tanár, s...

    • Vasemberház - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      A város földesura építtette a XVIII. század közepén barokk stílusban, később klasszicista vonásokat is nyert. Eredetile...

    • Kereskedelmi Kaszinó - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      1835-ben 60 taggal alapítottak egy szervezetet Kaszinó néven, aminek első elnöke Darás József volt. Az egyesület alapszab...

    • Turulmadár - Nagykanizsa

      Nagykanizsa
      1933. év pünkösdjén impozáns ünnepség keretében avatták föl a Turulmadarat, Árpád nemzetségének totemállatát, vala...

    oldalak: 1 | |
    
     
Település ismertető
  • Nagykanizsa

    Nagykanizsa közepes méretű megyei jogú város Zala megyében. A Nagykanizsai kistérség központjaként számos tel...

Szállások Nagykanizsán



és környékén


Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu